A gyógytorna fontossága császármetszés után

A császármetszés a szülés egyik talán legkellemetlenebb formája, amely bár bizonyos szempontból szerencsésebb, más tekintetben azonban sokkal rosszabb alternatívája egy gyermek világrahozatalának. Az eljárás ugyanis rendkívül fájdalmas, de ami sokkal nagyobb probléma, hogy egy ideig cselekvőképtelenné teszi a kismamát, aki még hónapokkal az operáció után is érezni fogja a vágásból fakadó roncsolást. Habár ebben az időszakban, pláne az óriási fájdalmak mellett bizonyára senki sem mozog szívesen – illetve felkelni például nem is szabad –, ellenben a gyógytorna alkalmazása így is erősen ajánlott, hiszen nem csak a fájdalmakat csökkenthetjük vele, hanem a szövődmények megelőzését és a felépülés gyorsítását is elősegíthetjük általa.

A gyógytorna jelentősége a császármetszés után

Habár célzott gyógytornával akár magára a császármetszésre is felkészülhetünk, ellenben igazán nagy hasznát a beavatkozás után vesszük majd. Amint megtörtént a műtét, a szakavatott gyógytornásztól elsajátított mozdulatok szinte azonnal elvégezhetők már az őrzőben fekve is, így például a különféle légző gyakorlatokkal azonnal megtámogathatjuk keringésünket, amivel rendkívüli mértékben csökkenthetjük a későbbi szövődmények kockázatát. Az enyhébb gyógytornával könnyebben távozásra bírható szervezetünkből a gyermekágyi vérzés, hamarabb visszarendeződik a bélműködés és a vizeletürítés, mindemellett pedig a méh visszahúzódása és regenerációja is előbb beindul, nem mellesleg pedig felkészíti a szervezetet az ágyból való felkelésre.

Habár nagyon sok esetben erre nem hívják fel a fiatal kismamák figyelmét, ellenben a császármetszésen átesett anyák külön igényelhetik az osztályon dolgozó gyógytornász szolgálatait, de természetesen saját tornászt is fogadhatnak, illetve behívhatnak a lábadozás idejére. Ami ilyen esetben nagyon fontos, hogy a gyógytorna során minél előbb megkezdődjön a mobilizáció, vagyis a mozgás elindítása, amit óvatosan, ámde rendszeresen kell kezdeni, aztán napról-napra, fokozatosan növelni a mennyiséget. A fekvés mellett a mozgás ugyanis elősegíti a lábadozást, de minden egyes gyakorlatot úgy kell végeznünk, hogy közben odafigyelünk a helyes testtartásra, hiszen a heg feszülése és fájdalma miatt nagyon sokan hajlamosak előredőlve végezni a legáltalánosabb mozdulatokat is.

A gyógytorna kedvező hatása császármetszés után

A gyógytorna császármetszés utáni hatásait számtalan kutatás és tanulmány is megerősítette már a múltban. Ennek részeként anyák egy csoportjával gyógytornászok foglalkoztak, és a különféle légző gyakorlatok révén javították keringésüket, de később óvatos megmozgatásra került – a hasizom miatt – a medenceöv is, sőt a kismamák megtanultak a sebfájdalom csökkentése érdekében köhögni, de a helyes testtartás mellett a medencefenékhez kapcsolódó izmok átmozgatásának technikáját is elsajátították.

A szakértők azt tapasztalták, hogy azok a kismamák, akik fizioterápiás kezelést kaptak, több szempontból is sokkal kedvezőbb és gyorsabb gyógyulási folyamatot produkáltak, ezáltal az őrzőszoba elhagyását követően átlagosan másfél órával hamarabb tudták ellátni a kisbabájuk körüli teendőket, mint azok az anyukák, akik nem részesültek kezelésben. Mindezen túl a gyógytornán részt vett csoport tagjainál már az első napon is sokkal mérsékeltebbek voltak a hegkörüli fájdalmak, ezáltal lényegesen kevesebb fájdalomcsillapítót kellett bevenniük, hovatovább a bélmozgásuk is gyorsabban regenerálódott, így az első bélgázok 6 órával korábban távoztak, az első székletürítésre pedig 15 órával hamarabb került sor, mint a kezelésben nem részesülőknél.

Szülés utáni torna

A fizioterápiát kapott kismamáknál az orvosok azt tapasztalták továbbá, hogy sokkal kisebb fájdalmuk volt a mindennapi teendők elvégzése során, és bár az általános nehézségek – például járás, vagy az ágyban való fordulás – mindkét csoportban egyformán csökkentek, de a gyógytornát kapott anyukák értékei némileg jobbak voltak.

A gyógytorna tehát bizonyítottan segít a császármetszés után közvetlenül, és a későbbiekben egyaránt, ezáltal éljünk a lehetőséggel, és keressünk fel már a szülés előtt egy megbízható, illetve megfelelő szakembert. A mozgással ugyanis nem csak elősegíthetjük, hanem gyorsíthatjuk is a gyógyulást, mobilizálhatjuk a gerincet, miközben javíthatjuk testtartásunkat, egyensúlyunkat és közérzetünket, de erősíthetjük kondíciónkat és csökkenthetjük fájdalmunkat is.