Így történik gyógytornával a sérült lágyrészek akut kezelése

A lágyrészek akut sérülésénél kellemetlenebb problémát aligha lehetne elképzelni, hiszen ezek rendszerint hirtelen, váratlanul jönnek, nem lehet felkészülni rájuk, hovatovább óriási fájdalommal járnak együtt. A sérülés mértékének és milyenségének függvényében a lágyrészek problémáinál nagyon fontos minél előbb megkezdeni a rehabilitációt, amire az akut kezelés a leginkább elterjedtebb. Ennek a protokollja rendszerint két alternatívát különböztet meg, így van a főként izomsérülések esetén alkalmazott PRICE-, valamint a szalag- és ínsérülések során hatásos MEAT-módszer. Ezek mozaikszavak, így az egyes betűk kibontásával és megismerésével fényt deríthetünk a két protokoll sajátosságaira.

A PRICE protokoll

P, mint protection, azaz védelem, ami esetünkben azt jelenti, hogy a gyógytorna és az életmód kialakítása során minden óvintézkedést meg kell hoznunk azért, hogy ne alakuljon ki újabb, esetleg nagyobb sérülés. R, mint rest, azaz pihentetés, ami tényleges pihenést jelent, de nem feltétlenül azt, hogy minden mozgást megszüntetünk és kizárunk az életünkből. A hangsúly ugyanis csak a kevesebb és a másabb mozgáson van, ezáltal a gyógytorna például nem káros ilyen esetekben, inkább segítséget nyújt a gyógyulásban. I, mint ice, azaz jegelés, ami bár nem a gyógytornász feladata, de jó tanácsként feltétlenül meg kell osztani a beteggel, hogy a jegelés mennyire fontos, lévén a hideg összehúzza az ereket, ezáltal lelassítja a keringést, vagyis csökken a duzzanat és a tápanyagellátás is. C, mint compression, avagy nyomásgyakorlás, ami esetünkben a fáslizást, a kötözést jelenti, aminek a célja a duzzanat lecsökkentése. Lényeges, hogy alkalmazásával úgy járjunk el, hogy mindig odafigyeljünk az egyenletes nyomáselosztásra. E, mint elevation, avagy felpolcolás, aminek a lényege, hogy a sérült végtagot szívmagasságig emeljük, amivel alaposan lelassíthatjuk a keringést, ezáltal hasonló hatást érhetünk el vele, mint a jegeléssel és a fáslizással.

A MEAT protokoll

M, mint movement, avagy mozgatás, lévén a gyógytorna lényege, hogy a sérült végtagot kontrollált keretek között mozgassa, amivel a vérkeringés fokozható, így kisebb az esély arra, hogy rugalmatlan hegszövet alakuljon ki. E, mint exercise, avagy gyakorlás, hiszen a gyógytorna során a személyhez és a sérüléshez igazított gyakorlatokat kell végezni, méghozzá kontrollált keretek között annak érdekében, hogy a rehabilitáció megvalósulhasson. A, mint analgetics, vagyis fájdalomcsillapítás, hiszen a gyógytorna természetesen nemcsak arra való, hogy megfelelő mozgásban tartsa a sérült testrészt, illetve segítsen a gyógyulásban, hanem arra is, hogy csökkentse a fájdalmat. Ezt az izmok és ízületek helyretétele mellett természetes fájdalomcsillapítók, úgynevezett proteolitikus enzimek felszabadításával eredményezi, ami hozzásegít a probléma fájdalommentes gyógyulásához. T, mint treatment, avagy maga a kezelés, aminek során a gyógytornász egyéni vizsgálatok és konzultációk során segít felállítani egy edzéstervet, illetve meghatározni a szükséges gyakorlatokat.

A két módszer közti különbség

A PRICE- és a MEAT-protokoll között alapvetően két nagyon lényeges különbség van, hiszen míg az első a vérellátás lassítását célozza meg, addig utóbbi inkább annak serkentésében nyújt segítséget. Hogy melyiket alkalmazzuk, ahhoz ismerni kell a sérülést, illetve azt is, hogy míg az izmok vérellátása általában nagyon jó, addig a szalagoknak vagy az inaknak kifejezetten rossz. Utóbbiak esetében tehát a vérellátás csökkentésével rontjuk a helyzetet, elégtelen tápanyagellátást idézhetünk elő, és problémás gyógyulást, míg előbbiek kapcsán a vérkeringés serkentésével érhetünk el komoly gondot. Persze a két protokoll kapcsán nem kell feltétlenül csak végletekben gondolkodnunk, hiszen minden sérülés egyedileg határozza meg, hogy melyik terápiát kell alkalmazni, a két módszer csupán egyfajta támpontot ad ehhez, a választást azonban mindig a gyógytornász határozza meg.