Idegrendszeri betegségek

A gyógytorna kapcsán sokan úgy gondolják, hogy kizárólag mozgásszervi problémák és panaszok orvosolhatók vele, holott az ilyen terápiával kiválóan kezelhetőek a különféle neurológiai gondok, főként az idegi érintettséggel bíró betegségek is, amelyek személyre szabott terápiával nagyon jól kezelhetők. Fontos azonban figyelembe venni, hogy a neurológia témaköre nagyon tág, ezáltal az egyszerű alkari idegzavaroktól kezdve a gerincvelő károsodásáig bezárólag minden ide sorolható, ezáltal rendkívül lényeges a gyakori kontroll mellett a gyógytorna előtti állapotfelmérés.

Amikor látványos eredmény érhető el

A gyógytorna jelentőségét a legtöbb esetben az olyan centrális idegrendszeri betegségeknél használhatjuk ki a leglátványosabban, mint a stroke, a Parkinson-kór vagy a sclerosis multiplex. Mindegyik esetben rendkívül lényeges ugyanis az egyensúly, a koordináció és a járásbiztonság fenntartása, illetve megerősítése, amit a minél gyorsabban megkezdett mozgásterápiával lehet a legkönnyebben elérni. Minél előbb megkezdődik ugyanis a mozgásterápia, annál nagyobb lesz az esély az egykori funkciók legtöbbjének megőrzésére. Nyilván a gyógytorna hatása ilyenkor számtalan tényezőn múlik, de leginkább azon, hogy kit és milyen mértékben ér utol a betegség, hiszen mindegyiknek van egy erősebb és enyhébb lefolyású verziója is, amelyek eltérő terápiát igényelnek.

Gyakori eset, hogy az idegrendszeri problémákkal, vagy például a stroke-kal kezelt betegek a kórházi gyógytorna révén hirtelen javulást mutatnak mind a fizikai erőnlét, mind a tünetek vagy a panaszok kapcsán, majd miután a beteget hazaengedik, és befejeződik a terápia, az állapota ismét romlásnak indul. Ennek számtalan oka van, de felesleges lenne mindet felsorolni, hiszen az összes egy közös ponthoz vezethető vissza, ami nem más, mint a gyógytorna hirtelen befejezése. Ennek érdekében nagyon fontos, hogy a gyógytornás kezeléseket a kórházból való kiengedést követően még akkor is folytassuk, ha a beteg egyébként jól érzi magát, hiszen ezzel nem csak az állapotromlást kerülhetjük el, hanem elősegíthetjük mindemellett a további fejlődést és a felépülés gyorsaságát is.

Ez utóbbi egyébiránt főként a stroke-on átesett betegekre érvényes, akik a kórházi gyógytornát befejezve nagyon gyakran szenvednek el állapotromlást, de a Parkinson kóros és sclerosis multiplex-től szenvedők esetén is szinte mindig megfigyelhető a folyamat, noha náluk lényegesen lassabban következik be mindez, de a leépülés akkor is jellemző, és javulást kizárólag a gyógytornával elérhető erőnléti fejlesztés hozhat.

A perifériás idegrendszeri betegségek esetén is hatékony

A gyógytorna mindemellett a perifériás idegrendszeri betegségek kapcsán is nagy sikerrel alkalmazható, legyen érintett ezen a téren akár a lábszár, akár az alkar, vagy éppen a bordaközi ágak, netán az arcideg. Az ilyen problémák gyógytornával és kiegészítő fizikoterápiával együttesen kezelendők, de szóba jöhet a manuál terápia és a masszázs is. A legfontosabb azonban minden kétséget kizáróan a gyógytorna, és annak is a minél gyakoribb alkalmazása, hiszen akkor érhető el a leglátványosabb eredmény, ha az idegek napi szinten ingerlésre kerülnek. Ez utóbbit nyilván nagyon nehéz egy gyógytornásszal kivitelezni, éppen ezért a terapeuta is mindig arra törekszik, hogy a heti 2-3 konzultáció és átmozgatás mellett otthonra is megtanítson néhány olyan gyakorlatot az érintettnek, vagy egy közeli hozzátartozónak, amivel a mindennapi stimuláció fenntartható.

Mivel a perifériás idegek elváltozásai ritkán ismétlődőek, ezért a gyógytorna ebben az esetben nem csak lényegesen hatásosabb, hanem az általa elérhető stabil állapot is könnyebben fenntartható. Ami problémát jelenthet ilyen esetben, és amire nagyon oda kell figyelni, az nem más, minthogy az érintett területek funkciócsökkenése mikor következett be. Pláne végtagok esetén ugyanis minél tovább tart egy féloldali idegi panasz, a másik oldal annál jelentősebb terhelést kénytelen elviselni, ami gyógytornával orvosolható ugyan, de minél hosszabb ideig tartott az állapot, annál nehezebb lesz helyrebillenteni az egyensúlyt.

Az ilyen problémák esetén összeállított gyógytorna kapcsán a legfontosabb szempont, hogy a beteg minél jobban átmozgatásra kerüljön, és minél aktívabban kivegye a részét a terápiából. Ha a funkciócsökkenés tartós volt, rendkívül fontos lesz a különféle támogató eszközök alkalmazása a torna során, amelyek nem csak a mozgásban, hanem a mindennapi teendőkben is segítséget nyújthatnak.

Legyen szó akár centrális-, akár perifériás idegrendszeri betegségek gyógytornájáról, minél előbb elkezdődik a rendszeres kezelés, annál előbb mutatható fel eredmény, hiszen mindkét probléma nagyon jól ellensúlyozható és kezelhető ilyen formában. Az idegrendszer ugyanis képes arra, hogy a kiesett idegpályák helyére újabbakat csoportosítson át, ezáltal az állapotjavulásra minden esély adott, csupán a megfelelő stimulációt kell biztosítani.